Weöres Sándor: Tiszavirág

Bóbitás hervadás

néz a fák mögül,

száraz, csörgő, szőke sás

kontyán fénylő álom ül.

Lég lobog, víz zubog,

menny szövi tele:

hullámzik, rezeg, ragyog

a föld árnyék-köntöse.

 

Lég ölén, víz körén,

mindenütt vagyok,

élő szem-szív-szövevény,

soha el nem lankadok.

 

Sokezer tetemem

gyűlik iszap-ágyon.

Vízirózsa-levelen

újra megrebben az álom.