Víz alatti rögbi magyarországi kezdetei

A víz alatti rögbi sportág kezdetei Magyarországon az “úttörők” szemszögéből.

 

 

Munkácsi Sándor SSI DiveCon Instruktor és CMAS** oktató:

1989-ben Szentesen kezdtem búvárkodni a honvédségnél.
Ott a fizikai állóképesség növelése érdekében, meg összekovácsolás céljából vizikosaraztunk egy 3 méter mély 3×12m-es medencében. A medence két végén elhelyezett kosárba kellett beledobni a vízilabdát. Jó lábmunka és biztos kéz kellett hozzá. Csak uszonyt használtunk, mivel a játék a víz felett zajlott, valamint a kosár a víz felszíne felett kb. 1,5 méterre volt és a pontos kosárhoz ki kellett emelkedni a vízből.
A szabályok egyszerűek voltak minden, meg volt engedve. Ha egy játékosnál volt a labda egy védő támadhatta, lenyomhatta, hogy a labdát megszerezze. Másik védő nem avatkozhatott bele. Tehát ez kis páros pankráció volt. Természetesen úszni kellett sokat, hogy üres legyél, mint támadó és hogy szabadon tudjanak neked passzolni, így kosárra tudtál dobni, mint a hagyományos kosárlabdában.

1993-ben a Honvéd Tüzér utcai uszodájában kezdtem el foglalkozni búvárokkal. A hétvégi edzés után, a kismedencében egy kis labdával rögbit játszottunk a szentesi alapokra építve. A falhoz kellett érinteni a labdát és mindenki támadhatott mindenkit. 6-8 fős csapatokban játszottunk. Természetesen ezt még igen óvatosan játszottuk, mert akkor még sok lány is volt közöttünk. Az 5×15m-es kismedencében a víz derékig ért. Teljes csapat támadhatott teljes csapatra, olykor mindenki fogott mindenkit. Vagyis ez csak olyan buli játék volt.

Egy hirtelen ötlettel átmentünk a 2,2 m mély nagy medencébe és ott egy 20×10m-es részen a két játékból összegyúrtam a korongderbi.
A szabályokat a játék közben alakítottam. A lépcsőfeljárónál a víz alatt 1,5 m mélyen volt egy párkány, oda kellett berakni az ólomsúlyt az volt a gól. Mivel nagy volt a tér, így mindenki hozzáfért a játékhoz, és mindenkinek esélye volt gólt szerezni. A labdát nem lehetett a víz alatt tartani, ezért egy 1kg-os ólomsúlyt vittünk magunkkal. A víz alatt kellett vinni a súlyt, az ellenfélnek pedig az volt a célja, hogy minél hamarabb a víz fölé tolja bármelyik testrészét a támadónak. Akkor annak el kellett engednie a súlyt, ami a medence alján szabad préda lett. Sokszor 10-10 fő játszott egymás ellen.
Mivel eleinte örültünk, ha a víz alatt tudtunk maradni, így a súlyt csak a medence alján vittük.
Mikor gyakorlottabbak lettünk, már menet közben is jobban tudtunk  támadni-védekezni. Ezért a súly már veszélyessé vált, ha menet közben elejtettük. Ezt kb. 1996-ig ebben a felállásban játszottuk, amikor is a hoki korong került az előtérbe. Ettől kezdve ezt vittük a víz alatt. Ekkortájt vizsgáztam 2 csillagos CMAS oktatóvá és hallottam, hogy van egy sport a víz alatt, aminek víz alatti hoki a neve, sőt van víz alatti rögbi is. Kicsit utána néztem a szövetségnél található anyagokban, de nekem nem tetszettek azok a szabályok, amik abban voltak, mert nem a mi igényeinket szolgálták. Tehát, mi továbbra is a kb. 2m mélységű medencében a gyors támadásos, sokgólos, nem durva, mindenkit sikerben részesítő korongderbit követjük.
Sokáig játszottunk ebben a felállásban. Maradtak a nekünk hagyományos szabályok:

  • Az egy ember csak egy ellen védekezhet,
  • A felszínre érkezés előtt el kellett engedni a korongot,
  • És még egy: nincs kapus.

Ennek természetesen az a vége, hogy az egy órás  játék alatt több tucat gól esik.
Nálam az a fő cél, hogy a búvártanfolyami képzésben részesülő búvárok és az érdeklődők baráti, jó hangulatú játék közben fejlesszék a tüdő kapacitásukat, valamint én le tudjam mérni az emberi reakcióikat, ami az oktatásban és a merüléseknél ad támpontot a búvár reakcióira. Fontos volt, hogy az, aki csak éppen le tud menni a víz alá, az is megtalálja a szórakozását ugyanúgy, mint az, akinek a 20 méteres víz alatti úszás sem okoz kihívást.
Akik komolyan versenyszerűen akarták űzni ezt a sportot, azok a komolyabb játék érdekében megkeresték a lehetőséget, vagyis ti megalakultatok 2007 körül.

Novotny Tamás az UWR Tiszavirág Vízisport Egyesület elnöke:

Először 2003.06.06-án voltam lent a Tüzér utcában, melyre az unokatestvérem, Földes Gyula unszolására mentem el. Rögtön megtetszett a játék és azonnal vettem uszonyt, maszkot és légzőcsövet is.
Munkácsi Sándor vezette péntek késő esténként a korongderbi meccseket. Ez az időpont nekem különösen megfelelt, mert mint gyakorló apa, késő este fürdetés és lefektetés után tudtam elindulni otthonról az edzésekre.
Eleinte az is csodaszámba ment nekem, hogy hogyan tudják átúszni a 20 méteres medencét egy levegővel a többiek. Majd lassan beleszoktam a heti egy játék örömeibe. Sanyi említette, hogy ő már hallott egy olyan sportról, hogy víz alatti rögi, de ezt ebben a medencében nem lehet játszani. A CMAS oldalán megtaláltam és elolvastam az UWR aktuális szabályzatát és azon felbuzdulva a fiam egyik gumilabdáját feláldoztam – mely épp akkora volt, mint a leírás szerinti – és megtöltöttem sós vízzel és levittem edzésre. 2004.06.25-én játszottunk először UWR labdával Magyarországon. Mindenkinek nagyon tetszett, hogy a hokikoronghoz képest mennyivel “passzolgatósabbá” vált a játék. Akkoriban nemcsak az edzés, hanem az utána való thai éttermi kajálások is a hét fénypontjává tették a péntekeket. Szorgalmasan jártam le edzésre és olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik közül még a mai napig is sokan űzik ezt a sportot. (Kollár Gábor, Sági Gyula, Szabó Zsolt, Juhász Csaba)
2004 ?-ben történt véletlen összeütközés, mely dobhártya beszakadással végződött, állandósítottuk a vízilabda-sapkát, mely a fület védi.
2006 év második félévében két új esemény is történt, melyeket az elején nem is értettünk, mert mindkettőt először az éjszakai őr mesélt el nekünk. Vagyis megkeresett minket egy “csapat”, hogy játszanának ellenünk. És egy srác, aki nagyon szívesen lejárna hozzánk. De csak reménykedni tudtunk, hogy az érdeklődők megszerezték a kellő infót, hogy lejussanak az edzéseinkre.
A “csapat” a víz alatti hokisok budapesti tagjaiból állt (Egyszusz Vizihoki Klub) és egy hét múlva újra eljöttek és döbbenten néztük a tüdőkapacitásukat, ők meg az új játékot. Pár srác közülük rendszeres látogatója lett az edzéseinknek és jól kiegészítették a csapatot. Pár hétre rá megjelent a srác is, Cséplő László, aki a mai már az Egyesületünk csapatkapitánya. Elmesélte, hogy ő játszott már Prágában UWR-t, de ott azért a szabályok kicsit mások, mint itt. Ahogy mi játsszuk az nem víz alatti rögbi, hanem csak valami hasonló. Ezt ugyan tudtuk, de a hagyományokhoz ragaszkodtunk. A labdát el kellett passzolni, ha bármely testrésze az embernek a víz felszíne felé kilógott. Ekkoriban a medence alján ólomsúlyokkal lesúlyozott zöldséges ládák voltak a kapuk.
2007. januárban átcsábították a rendszeresen edzésre járókat a vizihokisok a BVSC uszodába, ahol beindultak a rendszeres edzések; eleinte heti egy, majd később heti kettő. A fő vonzóerő két dologból tevődött össze. Az egyik, hogy ez egy fedett uszoda, ahol nyáron nem ázik meg egy esetleges záporban az ember, és késő ősszel nem fagy oda a csempéhez, amikor még nincs sátor a medence felett. Ezeket a túléléseinket – a Tüzér utcai usziban – a mai napig emlegetjük, a koedukált langyos zuhannyal együtt. Ezen kívül a BVSC-ben rendes öltöző, szauna és 2,4 m-es víz fogadott minket.
Itt már megkezdtük átalakítani a saját szabályainkat, és lassan teljes mértékben áttértünk az UWR szabályainak alkalmazására.
Cséplő László erőltette, hogy ezt a sportot így nem lehet játszani, menjünk és próbáljuk meg a Sportuszodát. Ott a műugró medencében gyakorolhatnánk az „igazi” UWR-t. 2007.02.18-án a Margitszigeten a Hajós Alfréd Sportuszodában az első edzésen döbbenettel figyeltük azt a 4,2 méter mély vizet. Az edzés nagyon izgalmas és egyben nagyon fárasztó is volt. Ilyen mély vízben a rengeteg hibás passz után a medence alján pattogott a labda, mi meg kapkodtuk a levegőt, és a labdáért nem nagyon akaródzott senkinek sem lemenni.
Az első műugrómedencés élmény után a csapat elhatározta, hogy minden követ meg kell mozgatni, hogy átkerüljünk a Sportusziba. Ráéreztünk, hogy tényleg EZ a játék az egyetlen, amelyik a csapatsportok közül ténylegesen három dimenzióban használja ki a teret és a játék és a játékosok nemcsak egy síkban, hanem a tér három dimenziójában zajlik.

Még ugyanebben az évben, márciusban és májusban is sikerült egy-egy edzést a Sportuszoda műugró medencéjébe megszerveznem. Sőt május elején még Bécsbe is kijutottunk és játszhattunk igazi versenyekre járó UWR játékosokkal. Persze az edzés utáni ’running sushi’ is tetszett a csapatnak. Annyira fellelkesült a csapatunk, hogy a 2007. június 16-án Ausztriában megrendezésre kerülő 6. Stíriai Párducokról elnevezett grazi tornán is részt vettünk a bécsi csapat egyik kulcsembere Frühwirth Heinz szervezkedésének és meghívásának nyomán. Heinz azóta is a magyar csapat tanácsadója és barátja. Rengeteget poénkodunk vele. A tornán csak a Klangenfurt csapatát sikerült legyőzni, de ez egyáltalán nem tántorította el a csapatunkat, sőt ettől kezdve, amikor csak lehetett a Margitszigeten edzettünk. Sőt 2008 nyarán a BVSC-ből az összes edzésünket átvittük a Sportuszodába. Azóta az UWR-t el sem tudjuk képzelni normál mélységű medencében.

Az UWR Tiszavirág Vízisport Egyesület 2008-ban alakult, és ekkor csatlakozott is a Magyar Búvár Szakszövetséghez, és megkezdődött a menetelés a Cseh ligában.