Berlin Champions Cup – 2009

Berlin Champions Cup – 2009

Az év legfontosabb UWR tornájára, a Champions Cup-ra 2009.11.27. és 29. között került sor Berlinben. A tavalyi 13-as csapatlétszám után idén 11 fellépő jelent meg.

Csapatunk készülődése során úgy tűnt, hogy nagyon sokan leszünk a berlini tornán, s hogy kitöltjük a maximális 15-ös létszámot, így mérkőzésenként 3 embernek cserében kellett volna senyvednie. Ez komolyabb feszültségekhez is vezetett, mert senki sem ül szívesen a cserepadon, kihagyva a mérkőzést. Végül Cséplő László a kapitány dolgozott ki egy jó megoldást a cserékre, ami úgy tűnt mindenkinek elfogadható. Aztán ahogy lenni szokott beindult mégis a csapat fogyatkozása. Ki sértődés, ki családi okok miatt maradt ki, s volt egy utolsó pillanatos megbetegedés is.

Így 11-en vágtunk neki a tornának. Azaz nem volt meg minden poszton a cserénk.

Sajnos az állandó kapitányunk is hiányzott, így ideiglenes megoldásként a csapat Szabó Zsoltot léptette elő a posztra. Hosszasan tanakodtunk, milyen felállásban lépjünk fel, s végül amellett döntöttünk, hogy az egyik centerposztot nem cseréljük, csak félidőben, azaz egy center végigjátssza a félidőt, míg 2-en cserélnek (egy másik javaslat szerint 4-ik centernek hátravontuk volna Klima Andrást, de ezt azért vetettük el, mert Moby nemigen játszott eleddig a kapun, valamint a védelem komolyan gyengült volna ezzel). Centerek: Bódis László–Szabó Zsolt–Kollár Gábor. Védőposztok: Novotny Tamás–Szabó-Jilek Ádám, Bardóczy Gergő–Klima András. A védőknél is sokáig tanakodtunk, hogy milyen felállás legyen, hogy esetleg Sági Gyula jöjjön vissza védekezni, de mivel sérült vállal vállalta játékot, így nem kockáztattuk tovább a védelem gyengítését. Így viszont úgy tűnt, hogy a Szeli István-Sági Gyula támadópáros gyengébben fog muzsikálni, ami később nem igazolódott be. Természetesen a másik támadó-ék a Kis ikrek (Dávid és Zoltán) voltak. A kapitánynak végül is sikerült elfogadtatnia Szeli Istvánnal, hogy ez a legbiztosabb felállás.

A spanyol armada (Piranha-Penafiel) ellen volt az első mérkőzésünk, pénteken 19:30-as kezdéssel. Az ellenfél igen motiváltan melegített, nemkülönben a Tiszavirág gladiátorai. A mérkőzés pont időben kezdődött. Gyorsan kiviláglott, hogy mi tarjuk a kezünkben a kezdeményezést, s többnyire az ellenfél kapuja előtt folyik a játék. Mindazonáltal az első félidő vége felé született meg a csapatunk első gólja (góllövő Kis Dávid). A második félidőben is nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de egyben félő volt, hogy kontrából bármikor kiegyenlíthetnek, ezzel nyílttá téve a mérkőzést. De aztán a nyomás meghozta a gyümölcsét. Újra mi dobtunk gólt, újra Dávid, s ezzel éreztük: kezünkben az ellenfél. Mindent egy lapra téve próbált rohamozni a spanyol csapat, ami oda vezetett, hogy jobban kinyíltak, s egy nagy, kapu előtti küzdelem végén centerünk Bódis László újabb gólt ért el. Hozzá kell tenni, hogy Laci végigjátszotta a mérkőzést, mert a félidőben nem kért cserét, annyi energiát érzett magában. A mérkőzés után, amikor félrevonultunk beszélgetni, nagy volt az öröm: hoztuk azt a mérkőzést, amit „kötelezőnek” írtunk ki magunk elé, s igazából meggyőző fölénnyel tettük ezt. Éreztük, hogy bizonyságot nyer: az elmúlt évet nem vesztegette el hiába a csapat, mert tavaly összesen 1 büntetőgólra futotta az erőnkből a tornán, s pont a spanyolok ellen. Meg is nyugodhattunk, mert ezzel már tudtuk: a végső eredmény-hirdetésnél sem leszünk már utolsók. A 2+1 centeres játék bevált. Igaz előttük a védőfal kiválóan működött a mérkőzés során. Ami még feltűnt a csapattagoknak, hogy az egy-egy elleni csatákat legtöbbször meg tudtuk nyerni. Ez bizony erőfölényt jelentett. Péntek este még néhány mérkőzést megnéztünk, s legfőképpen a Molde – Ceske Budejovice összecsapásra koncentráltunk, ahol csoportbeli ellenfeleink csaptak össze. Alig hittünk a szemünknek, hogy a Molde milyen játszi könnyedséggel darálta be a cseh bajnokot. 12:0-ás megsemmisítő erejű vereséget mért kelet-Közép-Európa legjobb csapatára. Szinte akkor ért el gólt, amikor akart. Néhány norvég megmozdulás egyenesen a csoda kategóriájába tartozott: például, amikor az egyik norvég játékos nagy sebességgel ment bele a cseh védőfalba, s a tengelye körül forogva egyszerűen befúrta magát, s azonnal be is vágta a labdát. Alig hittük, hogy ezt így is lehet. Egy másik jelenetnél pedig a norvég csatár a háta mögül emelte be a kapuba a labdát. A meccsről annyit tudhattunk, hogy másnap reggel nincs mit keresnünk a Molde ellen, csak tanulhatunk a világ egyik (ha nem) legjobb csapatától.

Másnap (szombat) miénk volt az első mérkőzés. Amikor megérkeztünk a marcona norvégok már lazán csoportba verődve beszélgettek. Odamentem hozzájuk, s hátbaveregetve az egyiket megszólaltam: „Hello guys! Let’s see who is the better! (Helló fiúk! Lássuk ki a jobb!)”. Kissé fagyos tekintetek szegeződtek rám, de azért fogadták a feléjük nyújtott kezet. Valahogy nem fogták a humort ezek az északi srácok, így kénytelen voltam hozzátenni: „mi tanulni jöttünk tőletek.”

A mérkőzés előtti eligazításon lazák voltunk, s azt beszéltük meg, hogy az legyen a célkitűzésünk, hogy túlszárnyaljuk a cseh bajnokot az első bekapott gólban. Ők 45 másodpercig álltak ellen a norvég kalapácsnak. Azt mondtuk: amennyiben ezen túl leszünk az már eredmény. S láss csodát: a norvégok első támadásából nem lett gól, kifordult a játék a mezőnybe. Újra jött a roham, s újra hárítás. Amikor a vízben voltam, fel is nevettem egy alkalommal, mert a Kis fivérek egészen az ellenfél kapujáig jutottak passzolgatva. Aztán jött az első hiba: 2 perc 50 másodperc után a centerünknek védekezés közben belógott a válla a kosárba, s megítélték az első büntetőt ellenünk. Kissé sokáig tanakodtunk, ki védje, s végül a cserepadról Szabó Zsolt ugrott be. A bíró sípszava szinte azonnal elhangzott, s a támadó úgy vágta be a labdát, hogy a kapus fel sem tudta venni a pozícióját (mellékesen: még nem minden játékosunk távozott el a mezőnyből). Megreklamáltuk a büntetőt, hogy előbb sípoltak, mint fel lehetett volna állni. Nehezen, de elfogadták a reklamációt. A norvég srácnak láthatóan nem tetszett a dolog. A második nekifutásra sikerült felvenni a védőpozíciót, az első nekifeszülést hárítani, de a kapu mellé dobott labdát a norvég kapta fel előbb, s annak rendje és módja szerint be is vágta. Innen viszont beindult az úthenger, s kaptuk a gólokat rendesen. A vége 0:15 lett. Mégsem búslakodtunk túlságosan a meccs után, sokkal inkább a csodálat felől közelítettük az ellenfelet, hogy bizony nagy szó volt ellenük fellépni. Valaki megjegyezte, hogy olyan érzése volt a vízben, mintha a testünkön keresztül másztak volna előre a norvégok a labda felé. Egy biztos: ilyen erő- és tudásbeli fölénnyel még soha nem találkoztunk.

Számunkra sokkal fontosabb volt a délutáni mérkőzés a cseh bajnok a Ceske-Budejovice ellen. Amennyiben verjük őket, akkor a csoport második helyén végzünk, s a végelszámolásnál legalább hatodikak lehetünk. Persze feladatként számunkra ez is a Csomolungma megmászásával ért fel, tekintve, hogy ők a cseh I. liga bajnokai, amely liga közelébe mi még csak most jutottunk el a II. osztály nemrégen történt megnyerésével. Általában meggyőző fölénnyel verik az ellenfeleiket, legalábbis Csehországban. A norvégok elleni „kisiklásuk” (az eredmény alapján) viszont biztató volt számunkra, hogy talán nincsenek csúcsformában, s van mit keresnünk ellenük. Hosszasan tanácskoztunk, beszélgettünk a mérkőzés előtt, mire figyeljünk, s biztattuk egymást, hogy „el kell ejtenünk az oroszlánt”. Kellően motiváltan léptünk bele a mérkőzésbe. Nyílt csata folyt, ahol mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Az ellenfél egyértelműen erő- és tudásbeli fölénnyel rendelkezett, amit rendkívüli lelkesedéssel kompenzáltunk. Sajnos ők szereztek vezetést az első félidő vége felé. A másodikban újult erővel üldöztük őket, s ugyanígy megvoltak az egyenlítési esélyeink, de a végén mindig hiányzott az a kis erő még, amivel bejutott volna a labda a kosarukba. A vége előtt 3-4 perccel eldőlt a mérkőzés, mivel az ellenfél újabb gólt dobott. A végén még ők szorongattak, ráraboltak a kapunkra, de gólt már nem sikerült dobniuk. Így sajnos csak a több, mint tisztességes helytállás sikerült, de mégsem voltunk igazán csalódottak. Sikerként éltük meg, hogy pariban voltunk egy tőlünk sokkal – legalábbis papíron – erősebb ellenféllel. Egyben minden erőnket beleadtuk ebbe a mérkőzésbe, ami talán a későbbiek során érzetette hatását.

Nem túl hosszú pihenő után következtek az osztrákok (Saluk-Salzburg), akiket Uwe Wiesner a mai UWR talán egyik legelkötelezettebb és legtapasztaltabb edzője patronált. A Salzburg csapatában feltűntek a jól ismert Bécsi és Grazi arcok, ami annyit tett: nagyjából egy össz-osztrák válogatottal állunk szemben. A mérkőzés előtt nem motiváltuk túl magunkat, s talán nem is melegítettünk kellő keménységgel, így annak rendje és módja szerint elintéztek bennünket az osztrákok. A mérkőzés után elbeszélgettünk röviden Uwe Wiesnerrel, hogy miben látta/látja a hibáinkat. Elmondta, hogy látja a nagy-nagy fejlődést, amin átment a csapatunk, s külön nem tud említeni kapitális hibákat, hanem egyszerűen arról van szó, hogy játéktudásban kell fejlődnünk. Látta éles szemmel, hogy a tudásbeli hiányosságot erőfölénnyel próbáljuk kompenzálni, ami annyit tesz, hogy sokkal magasabb fokon égetjük az energiáinkat, s így ahogy halad előre a torna egyre fáradunk, csökkennek a lehetőségeink.

Maradtak az olaszok (Firs Firenze), akik ugyanúgy erővel pótolják a tudásbeli lemaradást, de így is néhány év előnyben vannak velünk szemben, valamint Uwe Wiesner keze nyomát viselik, tekintve, hogy edzette őket pár évig. Megszerezték az előnyt, s kézben tartották a meccset. Voltak időszakok, amikor a feltámadtunk, s magunkhoz ragadhattuk a kezdeményezést, még Kis Zoli gólt is dobott. De sajnos az elején adott előny túl soknak bizonyult, hogy megszorongathassuk őket. A jövőben végre szeretnénk megszerezni a skalpjukat. Az összképhez tartozik még, hogy egyik centerünk Bódis László megfogta az ellenfél büntetőjét. Egyben bátran kijelenthetjük, hogy a torna legjobb magyar játékosának bizonyult, tekintve, hogy csere nélkül játszotta végig az egész tornát, és óriási küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot (gólt is szerzett).

Csapatunk végül a 9. helyen végzett, s az 1:4-es győzelem/vereség arány nem keserített el bennünket, mert még csak 4 éve űzzük ezt a sportot komolyan, s az alig 20-as játékoskeretből válogathatunk, szemben mondjuk a németek 800-as regisztrált játékosszámával. A torna férfimezőnyében idén a Malmö (Svédország) csapata diadalmaskodott a Molde előtt. A díjkiosztón a norvégok láthatóan csalódottak voltak, míg az újdonsült bajnok már hazafelé tartott, így a Berlinieket kérték meg, hogy elvigyék nekik a trófeát egy következő versenyre. A női tornát a norvég hölgyek nyerték, akik egyben a torna legszebb női csapata címet is meggyőző fölénnyel abszolválták.

A berlini díj

Külön büszkeség számunkra, hogy a Bamberg csapatában (idén 4. hely) két magyar srác is játszik: Csányi Géza és Béla. Édesapjuk révén kerültek ki sok-sok éve Németországba. Velük barátságot is kötöttünk, s igencsak biztattak bennünket, nemkülönben szurkoltunk mi nekik: a torna egyik legizgalmasabb mérkőzését játszották a Molde ellen 2:2-es eredménnyel, s csak a büntető döntött a norvégok javára.

Szabó Zsolt

UWR Tiszavirág SE